Néhány szülő úgy hiszi, hogy a gyermekük
választotta őket, mielőtt leszületett a Földre. Részben igazuk van, de a
"rendszer" sokkal összetettebb. Sokan Cupidóként, Ámorként vagy
egyszerűen lélekként hívnak minket, mi magunk között úgy beszélünk egymásról, a
Jelölők. Hogy csak egymás között, annak van egy nagyon egyszerű oka. Miután
leszülettünk a Földre egy kisbaba formájában, még nem tudunk beszélni az
emberekkel. Majd szép lassan elfelejtjük honnan és miért jöttünk, elkezdünk
felkészülni a földi életre. Így mire arra kerül a sor, hogy beszélni tudnánk,
már nem tudjuk senkinek sem elmondani. Tökéletes a "rendszer".
Ahogyan az emberek, mi sem
vagyunk egyformák. Vannak közülünk, akiknél az idő számít, azaz minél
gyorsabban szeretnének visszatérni a Földre, minden más szempont lényegtelen.
Ők sokszor hasra csapás szerűen jelölik meg a szülőket, vagy előfordul, hogy
csak az egyiküket. Mások képesek akár éveket eltölteni a kereséssel, és a
számukra tökéletesnek vélt kiinduló helyzet vagy szülőpár kiválasztásával. Van,
aki csak vár a lehetőségre, de sokan vannak úgy, mint ahogyan én is, hogy
szeretünk úgymond besegíteni a történésekbe. Fogalmazhatunk úgy is, hogy
született romantikusok vagyunk. Megjelölhetünk egyedül is egy nőt vagy egy
férfit, vagy egy nőt és férfit egyszerre. Egy szabály van csak. Amennyiben nem
kerül sor fizikai kontaktusra a kiszemelt pár között, hogy a biológiai
feltételek teljesüljenek egy kisbaba megfogantatásához, úgy a pórul járt
Jelölőnek meg kell várnia, amíg a megjelölt személy távozik az élők sorából. És
csak ezek után kereshet új szülőjelölteket. Ezért jól meg kell gondolni, hogy
kit választunk ki, mert elképzelhető, hogy sok-sok évig malmozhatunk anélkül,
hogy leszülethessünk a Földre.
Teodor vagyok, és most
elmesélem Nektek Anya és Apa történetét.
Több mint kétezer éves vagyok,
sok szép Jelölésben volt már részem, de a mostani, legutóbbi volt eddigi életem
legkacifántosabb, és talán legromantikusabb története. Annál izgatottabban
várom, hogy mi fog kisülni ebből az egészből, és hogyan alakul majd Anya és Apa
kapcsolata. Már most nagyon sajnálom, hogy csak a következő pár hónapot
láthatom a mostani szememmel, mert utána eltemetem mélyen magamban a mostani
tudásomat, és várnom kell, amíg újra nem leszek Jelölő, akkor vonhatom le a következtetéseimet.
Most nem is várom ezt annyira, mert úgy érzem, hogy ezúttal szerencsém volt,
igazi szerelemgyerekként születhettem újjá. De térjünk rá a szüleim
történetére.
Először Apa látta meg Anyát.
Úgy tudnám talán a legjobban leírni, hogy egy erősebb széllöket vonul át a
mezőnkön, egy rezgés, amiből tudjuk, hogy a Földön kialakult egy újabb,
meghatározó vonzalom, ami még csak egy kis mag. Én szinte mindig várok valami
hasonló löketre, és utána jelölök csak. A rezgés erejéből lehet következtetni az
érzelem, vagy vonzódás erősségére. Az emberek ezt szokták úgy hívni, hogy
"szerelem első látásra", de persze, szerelemről ilyenkor még szó
sincs. Ez még magát a lepedőakrobatikát sem vetíti előre, csupán a lehetősége
alakul ki egy kapcsolatnak.
Egy munkahelyen dolgoztak, egy
gyárban, de két teljesen különböző részlegen. Kezdetben mind a ketten házasok
voltak, más nyelvet beszéltek, más vallást vallottak magukénak. Nagyon
bonyolult volt a helyzet, de bíztam az ösztönömben, és azonnal megjelöltem
őket. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű, sok időt fog igényelni, türelmesnek kell
lennem, és rendesen be kell vessem magam, hogy segítsem az egymásra
találásukat. De egyáltalán nem bántam meg. Sosem láttam még Anyát ilyen
boldognak az életében.
Apa hónapokig várta azt a pár
másodpercet, amikor Anya megérkezett munkába, vagy éppen ment haza. Megigézve
bámulta, de szégyellte is magát, mert szerette a feleségét is. A vallásából
adódóan kizárt volt, hogy valaha is elhagyja őt. Így Anya megmaradt egyfajta
álomnak. Anya észre sem vette őt, mert azt hitte, hogy amit érez a párja iránt,
az az igazi szerelem, és sosem nézett úgy más férfiakra. Aki közeledett hozzá,
azokat is hamar elkergette. Így eldöntöttem, hogy lépek, és rásegítek egy
kicsit a kapcsolat kialakulására, hogy legalább beszélgetni tudjanak.
Anyában felerősítettem kicsit a
karriervágyat, aki ezek után megkérdezte a közvetlen felettesét, tudna-e
másabb, kicsit összetettebb munkát végezni a gyáron belül. Így átkerült egy
olyan részlegre, ahol időnként már találkozhatott Apával. Ezzel megteremtettem
a lehetőséget arra, hogy valami elinduljon kettejük között. Ha ezen
állapotomban lettek volna fizikai kezeim, akkor biztosan tapsoltam volna.
Büszke voltam magamra. Apa boldogságot érzett. Régóta tervezte, hogy megszólítsa
Anyát. De sosem volt rá alkalma, sem indoka.
Az első találkozás és
beszélgetés egy külső szemlélő számára csalódást keltő lehetett volna. Mivel már
megjelöltem őket, ezért a további rezgéseket, és jeleket már csak én
érzékelhettem közöttük. Anya és Apa első beszélgetése egy rendkívüli löketet
eredményezett, bár Anya ekkor még nem ismerte be magának, hogy ő is vonzódik
Apához. Anyának több hónapra volt szüksége, mire felismerte magában a
vonzalmat. Utána viszont olyan elementáris erővel csapott le rá a felismerés,
hogy érezte, valamit tennie kell. Én nem avatkoztam be, türelmesen néztem a
játékot, élveztem a beszélgetéseiket, a kapcsolat izgalmas szárnybontogatásait.
Úszkáltam a mini hullámaikban, amiket a beszélgetéseik, találkozásaik,
egymásnak villantott mosolyaik miatt kialakult boldogságcseppek okoztak az én
világomban.
Egy bűnös szenvedély kezdte
mindkettejüket elsodorni, én pedig izgatottan vártam a beteljesülést. Az első
együttlétük eget rengető szélviharként csapódott le nálam, a boldogságuk szinte
kézzel fogható volt. Anya és Apa ezt úgy érzékelte, mintha ezer pillangó
röpdösött volna a gyomrában. Anya még sosem volt olyan boldog, mint ott, akkor.
Ekkor már tudtam, hogy jól jelöltem. Anyában olyan érzések alakultak ki, mint
előtte soha, ő úgy hívta, az ösztönei súgták. Mégpedig azt, hogy ennek nem
lehet ott, azzal az egy alkalommal vége. Rájött, hogy szerelmes. Rájött, hogy
az akkori párja iránt csupán szeretet érez. Baráti a kapcsolatuk. Mellette
sosem érzett olyasmit, mint Apával. Beadta a válókeresetet, és elköltözött.
Közben majd megszakadt a szíve. Apa nagyon makacs volt. Még makacsabb, mint
Anya. Nem akarta beismerni magának, hogy túl korán házasodott. Félt. Hogy mit
fog szólni a családja. Mit fog szólni a felesége. Bátortalan volt, nem tudta
elképzelni, hogyan léphetne ki a házasságából. Amint ez megfordult a fejében,
egyből ki is verte.
Bíztam Anyában. Éreztem, hogy ő
ki fog tartani, és a kitartása meghozza majd a gyümölcsét. Apához türelem kell.
Ezt ő is tudta. Eddig Apa várt. Most Anyán volt sor. Én is vártam. Nem akartam közvetlenül
beavatkozni, annyira szépen indult az ő történetük. Persze, megtehettem volna,
hogy már az első együttlétük során "elintézem", hogy valami kis gond
adódjon a védekezéssel. De nem volt kedvem egy becsúszott gyereknek
megszületni. Akkor még egyikük sem akart volna engem. Így kivártam a
"sorom", kivártam a megfelelő pillanatot és élethelyzetet. Persze
volt, hogy terelgettem egy-két dolgot körülöttük. Ilyen volt például, hogy Anya
és Apa se találjon másik munkát. Anya ne tudjon a saját hazájába hazamenni, ne
találjon otthon albérletet és munkát se.
Anya sokat szenvedett.
Megpróbált minden tőle telhetőt az elmúlt hónapokban, először elmondta Apának,
hogy mit érez. De Apa nem akarta elfogadni a tényt. Nem fogadta be az
információt. Nem vette komolyan Anyát. Így könnyebb volt neki kizárni azt, amit
mélyen, legbelül már ő is érzett. Az érzelmekre nincs ráhatásunk nekünk,
Jelölőknek. Mi csak a tettekre tudunk hatni. Az emberek ezt szokták sugallatnak
hívni. Anya kezdte elveszíteni önmagát. Annyira szerette, kívánta Apát, hogy
megőrjítette az a tény, hogy mégsem lehetnek együtt többet. Anya érezte, hogy
valami különleges volt köztük az első alkalommal. Biztos volt benne, hogy lesz
még folytatása. Ennek ellenére mégsem úgy alakultak a dolgok, mint amire
számított, mint amire vágyott. Kétségbeesésében megpróbálta elfelejteni Apát,
és el kezdett más férfiakkal ismerkedni. Ez azonban még inkább megerősítette
abban, hogy Apa különleges. Egyikükre sem tudott úgy nézni, mint Apára.
Egyikükkel sem látta a közös jövőt. Apa is szenvedett, otthagyta azt az
edzőtermet, ahova Anya is járt. Úgy érezte, hogy nem fog magával bírni, nem
lesz ekkora önuralma. De a munka során mégis találkoztak időnként, ekkor mindig
lopta a pillanatokat, hogy láthassa Anyát, válthasson vele pár szót. Továbbra
is kérdezgette, érdeklődött az életéről, de megfogadta, hogy a sajátjáról és a
feleségééről már nem fog mesélni. Nem akarta bántani Anyát.
Miután hónapok teltek el
anélkül, hogy változott volna kettejük között a kapcsolat, jobbnak láttam, ha a
kezembe veszem az irányítást. Tudtam, hogy végleg elronthatok mindent, de meg
kellett próbálnom. Kicsit megkavartam Anya élethelyzetét, aki autó nélkül
maradt egyedül, egy idegen országban. A munkába járást csak Apával tudta
megoldani, aki nem lakott tőle túl messze. (Jól van, igen, én intéztem úgy,
hogy Anya Apától ne túl messze találjon magának albérletet.) A hetekig tartó
kínosan induló közös kocsikázás hamarosan az általam várt eredményt hozta. Apa
végre beismerte magának, hogy érez valamit Anya iránt. Egyik hajnalban a
városból kivezető út helyett egy félreeső, sötét utcára kanyarodott, az erdő
mellé, egy gyártelepi rész mellé. Anya meg sem mert szólalni, félt, hogy
elronthat mindent, és majd egy évnyi hiábavaló várakozás után nem is nagyon
merte elhinni, hogy az következik, mint amire gondol. Vad, szenvedélyes
együttlétük ezúttal nem csupán szex volt, hanem valódi szeretkezés. Egyikük sem
beszélt, csak bámulták egymás vonagló, remegő testét a halvány holdfényben,
mélyen egymás szemébe néztek a véget nem érő sóhajok közepette. Anya nem akarta
megszakítani ezt a tökéletes pillanatot, de Apából kibuktak a szavak.
"Szeretlek. Sajnálom, hogy eddig nem... eddig nem láttam."
Talán, még az első
együttlétüknél is nagyobb robaj keletkezett a világomban. Elindulhattam volna a
Földre, mert ekkor már egyikük sem akart védekezni, de még várni akartam.
Kockáztattam. Mert biztos voltam abban, hogy Apában felszakadtak a gátak, és
előszedi minden bátorságát, hogy felvállalja az érzelmeit, és tegyen is érte,
hogy együtt lehessen Anyával. Lesz, ami lesz. Mert most már ő is tudta, hogy
ami kettejük között van, az különleges. Szerette a feleségét, mint a legjobb
barátját, de oka volt annak, hogy nem sikerült teherbe ejtenie őt. Oka volt,
hogy nem született közös gyermekük. Mert Anya és Apa egymásnak voltak teremtve.
De ahhoz, hogy mindketten igazán értékelni tudják a másikat, a kapcsolatukat,
hogy azzá válhassanak, akik ekkorra lettek, végig kellett járniuk a mögöttük
hagyott utat.
Apának minden bátorságát össze
kellett szednie, hogy elindítsa a válást. Nem akart rosszat a feleségének, de
nem hazudhatott tovább önmagának, és neki sem, aki már hónapok óta érezte, hogy
valami nincs rendben. Szembe kellett néznie a családjával is, kiállni
önmagáért, és a boldogságáért. Apa családra vágyott, trónörökösre, és a
szerelmére. Tudta, hogy nem lesz könnyű az elkövetkező időszak, de Anyával
együtt biztosak voltak benne, hogy megtalálják majd mindenre a megoldást.
Áthidalják a nyelvi, nacionális és vallási különbségeket. Mindkettejük családja
elfogadta a kapcsolatukat, mert mindannyian látták, hogy sosem voltak még olyan
boldogok, mint egymás oldalán.
Bár Anya sokkal előbb beadta a
válókeresetet a saját hazájában, mégis, szinte egyszerre mondták ki
mindkettejük válását. Anya volt férje időközben újraházasodott, és közösen
nevelik az új feleség előző kapcsolatából született fiát, és a közös lányukat.
Apa felesége pár hónapja újra együtt van egy egyetemi szerelmével, a madarak
pedig azt csiripelik, hogy az egyik Jelölő őket szeretné szüleinek. A
munkahelyen időközben mindenki megtudta, hogy Anya és Apa is válnak, azonban
nem tudta senki bizonyosan, hogy ők egy párt alkotnak. Mindaddig, amíg Apa
egyik nap le nem térdelt Anya elé egy gyűrűvel a kezében. Anya teljes szívében
örült a lánykérésnek, és azonnal igent mondott. Apa, bár nem könnyezett, de
meghatódott, amennyire csak egy férfi meg tud hatódni, és azonnal ölébe kapta
Anyát, aki zokogott a boldogságtól. Úgy csókolták egymást ott, mindenki előtt,
mintha csak ők ketten léteznének ezen a világon. Ekkor már tudtam, hogy eljött
az én időm. A legközelebbi együttlétükkor megfogantam.
Bár ők még akkor nem tudták, de
az egy hónappal későbbi szűk családi körben megszervezett esküvőjükön már velük
voltam Fedórával együtt. Nem gyakran, de néha megesik, hogy egyszerre jelölünk
meg egy szülőpár-jelöltet. Így történik olykor, hogy kettős-, hármas ikrek,
ritkább esetben egyszerre még több baba is megfogan ugyanabban a nőben, egy
időben. Fedóra végig támogatott, ő is türelmes volt. De el kell ismernem, hogy
az utolsó löketnél ő is sokat segített, nagyon jó ötletei voltak, hogyan
hozhatnánk össze Anyát és Apát. Alig várom, hogy együtt játszhassunk. Alig
várom a közös életünket Anyával és Apával. Szeretlek Bennetek!
