2019. január 28., hétfő

A Jelölők - Teodor története

Néhány szülő úgy hiszi, hogy a gyermekük választotta őket, mielőtt leszületett a Földre. Részben igazuk van, de a "rendszer" sokkal összetettebb. Sokan Cupidóként, Ámorként vagy egyszerűen lélekként hívnak minket, mi magunk között úgy beszélünk egymásról, a Jelölők. Hogy csak egymás között, annak van egy nagyon egyszerű oka. Miután leszülettünk a Földre egy kisbaba formájában, még nem tudunk beszélni az emberekkel. Majd szép lassan elfelejtjük honnan és miért jöttünk, elkezdünk felkészülni a földi életre. Így mire arra kerül a sor, hogy beszélni tudnánk, már nem tudjuk senkinek sem elmondani. Tökéletes a "rendszer".

Ahogyan az emberek, mi sem vagyunk egyformák. Vannak közülünk, akiknél az idő számít, azaz minél gyorsabban szeretnének visszatérni a Földre, minden más szempont lényegtelen. Ők sokszor hasra csapás szerűen jelölik meg a szülőket, vagy előfordul, hogy csak az egyiküket. Mások képesek akár éveket eltölteni a kereséssel, és a számukra tökéletesnek vélt kiinduló helyzet vagy szülőpár kiválasztásával. Van, aki csak vár a lehetőségre, de sokan vannak úgy, mint ahogyan én is, hogy szeretünk úgymond besegíteni a történésekbe. Fogalmazhatunk úgy is, hogy született romantikusok vagyunk. Megjelölhetünk egyedül is egy nőt vagy egy férfit, vagy egy nőt és férfit egyszerre. Egy szabály van csak. Amennyiben nem kerül sor fizikai kontaktusra a kiszemelt pár között, hogy a biológiai feltételek teljesüljenek egy kisbaba megfogantatásához, úgy a pórul járt Jelölőnek meg kell várnia, amíg a megjelölt személy távozik az élők sorából. És csak ezek után kereshet új szülőjelölteket. Ezért jól meg kell gondolni, hogy kit választunk ki, mert elképzelhető, hogy sok-sok évig malmozhatunk anélkül, hogy leszülethessünk a Földre.

Teodor vagyok, és most elmesélem Nektek Anya és Apa történetét.

Több mint kétezer éves vagyok, sok szép Jelölésben volt már részem, de a mostani, legutóbbi volt eddigi életem legkacifántosabb, és talán legromantikusabb története. Annál izgatottabban várom, hogy mi fog kisülni ebből az egészből, és hogyan alakul majd Anya és Apa kapcsolata. Már most nagyon sajnálom, hogy csak a következő pár hónapot láthatom a mostani szememmel, mert utána eltemetem mélyen magamban a mostani tudásomat, és várnom kell, amíg újra nem leszek Jelölő, akkor vonhatom le a következtetéseimet. Most nem is várom ezt annyira, mert úgy érzem, hogy ezúttal szerencsém volt, igazi szerelemgyerekként születhettem újjá. De térjünk rá a szüleim történetére.





Először Apa látta meg Anyát. Úgy tudnám talán a legjobban leírni, hogy egy erősebb széllöket vonul át a mezőnkön, egy rezgés, amiből tudjuk, hogy a Földön kialakult egy újabb, meghatározó vonzalom, ami még csak egy kis mag. Én szinte mindig várok valami hasonló löketre, és utána jelölök csak. A rezgés erejéből lehet következtetni az érzelem, vagy vonzódás erősségére. Az emberek ezt szokták úgy hívni, hogy "szerelem első látásra", de persze, szerelemről ilyenkor még szó sincs. Ez még magát a lepedőakrobatikát sem vetíti előre, csupán a lehetősége alakul ki egy kapcsolatnak.

Egy munkahelyen dolgoztak, egy gyárban, de két teljesen különböző részlegen. Kezdetben mind a ketten házasok voltak, más nyelvet beszéltek, más vallást vallottak magukénak. Nagyon bonyolult volt a helyzet, de bíztam az ösztönömben, és azonnal megjelöltem őket. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű, sok időt fog igényelni, türelmesnek kell lennem, és rendesen be kell vessem magam, hogy segítsem az egymásra találásukat. De egyáltalán nem bántam meg. Sosem láttam még Anyát ilyen boldognak az életében.

Apa hónapokig várta azt a pár másodpercet, amikor Anya megérkezett munkába, vagy éppen ment haza. Megigézve bámulta, de szégyellte is magát, mert szerette a feleségét is. A vallásából adódóan kizárt volt, hogy valaha is elhagyja őt. Így Anya megmaradt egyfajta álomnak. Anya észre sem vette őt, mert azt hitte, hogy amit érez a párja iránt, az az igazi szerelem, és sosem nézett úgy más férfiakra. Aki közeledett hozzá, azokat is hamar elkergette. Így eldöntöttem, hogy lépek, és rásegítek egy kicsit a kapcsolat kialakulására, hogy legalább beszélgetni tudjanak.

Anyában felerősítettem kicsit a karriervágyat, aki ezek után megkérdezte a közvetlen felettesét, tudna-e másabb, kicsit összetettebb munkát végezni a gyáron belül. Így átkerült egy olyan részlegre, ahol időnként már találkozhatott Apával. Ezzel megteremtettem a lehetőséget arra, hogy valami elinduljon kettejük között. Ha ezen állapotomban lettek volna fizikai kezeim, akkor biztosan tapsoltam volna. Büszke voltam magamra. Apa boldogságot érzett. Régóta tervezte, hogy megszólítsa Anyát. De sosem volt rá alkalma, sem indoka.

Az első találkozás és beszélgetés egy külső szemlélő számára csalódást keltő lehetett volna. Mivel már megjelöltem őket, ezért a további rezgéseket, és jeleket már csak én érzékelhettem közöttük. Anya és Apa első beszélgetése egy rendkívüli löketet eredményezett, bár Anya ekkor még nem ismerte be magának, hogy ő is vonzódik Apához. Anyának több hónapra volt szüksége, mire felismerte magában a vonzalmat. Utána viszont olyan elementáris erővel csapott le rá a felismerés, hogy érezte, valamit tennie kell. Én nem avatkoztam be, türelmesen néztem a játékot, élveztem a beszélgetéseiket, a kapcsolat izgalmas szárnybontogatásait. Úszkáltam a mini hullámaikban, amiket a beszélgetéseik, találkozásaik, egymásnak villantott mosolyaik miatt kialakult boldogságcseppek okoztak az én világomban.

Egy bűnös szenvedély kezdte mindkettejüket elsodorni, én pedig izgatottan vártam a beteljesülést. Az első együttlétük eget rengető szélviharként csapódott le nálam, a boldogságuk szinte kézzel fogható volt. Anya és Apa ezt úgy érzékelte, mintha ezer pillangó röpdösött volna a gyomrában. Anya még sosem volt olyan boldog, mint ott, akkor. Ekkor már tudtam, hogy jól jelöltem. Anyában olyan érzések alakultak ki, mint előtte soha, ő úgy hívta, az ösztönei súgták. Mégpedig azt, hogy ennek nem lehet ott, azzal az egy alkalommal vége. Rájött, hogy szerelmes. Rájött, hogy az akkori párja iránt csupán szeretet érez. Baráti a kapcsolatuk. Mellette sosem érzett olyasmit, mint Apával. Beadta a válókeresetet, és elköltözött. Közben majd megszakadt a szíve. Apa nagyon makacs volt. Még makacsabb, mint Anya. Nem akarta beismerni magának, hogy túl korán házasodott. Félt. Hogy mit fog szólni a családja. Mit fog szólni a felesége. Bátortalan volt, nem tudta elképzelni, hogyan léphetne ki a házasságából. Amint ez megfordult a fejében, egyből ki is verte.



Bíztam Anyában. Éreztem, hogy ő ki fog tartani, és a kitartása meghozza majd a gyümölcsét. Apához türelem kell. Ezt ő is tudta. Eddig Apa várt. Most Anyán volt sor. Én is vártam. Nem akartam közvetlenül beavatkozni, annyira szépen indult az ő történetük. Persze, megtehettem volna, hogy már az első együttlétük során "elintézem", hogy valami kis gond adódjon a védekezéssel. De nem volt kedvem egy becsúszott gyereknek megszületni. Akkor még egyikük sem akart volna engem. Így kivártam a "sorom", kivártam a megfelelő pillanatot és élethelyzetet. Persze volt, hogy terelgettem egy-két dolgot körülöttük. Ilyen volt például, hogy Anya és Apa se találjon másik munkát. Anya ne tudjon a saját hazájába hazamenni, ne találjon otthon albérletet és munkát se.

Anya sokat szenvedett. Megpróbált minden tőle telhetőt az elmúlt hónapokban, először elmondta Apának, hogy mit érez. De Apa nem akarta elfogadni a tényt. Nem fogadta be az információt. Nem vette komolyan Anyát. Így könnyebb volt neki kizárni azt, amit mélyen, legbelül már ő is érzett. Az érzelmekre nincs ráhatásunk nekünk, Jelölőknek. Mi csak a tettekre tudunk hatni. Az emberek ezt szokták sugallatnak hívni. Anya kezdte elveszíteni önmagát. Annyira szerette, kívánta Apát, hogy megőrjítette az a tény, hogy mégsem lehetnek együtt többet. Anya érezte, hogy valami különleges volt köztük az első alkalommal. Biztos volt benne, hogy lesz még folytatása. Ennek ellenére mégsem úgy alakultak a dolgok, mint amire számított, mint amire vágyott. Kétségbeesésében megpróbálta elfelejteni Apát, és el kezdett más férfiakkal ismerkedni. Ez azonban még inkább megerősítette abban, hogy Apa különleges. Egyikükre sem tudott úgy nézni, mint Apára. Egyikükkel sem látta a közös jövőt. Apa is szenvedett, otthagyta azt az edzőtermet, ahova Anya is járt. Úgy érezte, hogy nem fog magával bírni, nem lesz ekkora önuralma. De a munka során mégis találkoztak időnként, ekkor mindig lopta a pillanatokat, hogy láthassa Anyát, válthasson vele pár szót. Továbbra is kérdezgette, érdeklődött az életéről, de megfogadta, hogy a sajátjáról és a feleségééről már nem fog mesélni. Nem akarta bántani Anyát. 

Miután hónapok teltek el anélkül, hogy változott volna kettejük között a kapcsolat, jobbnak láttam, ha a kezembe veszem az irányítást. Tudtam, hogy végleg elronthatok mindent, de meg kellett próbálnom. Kicsit megkavartam Anya élethelyzetét, aki autó nélkül maradt egyedül, egy idegen országban. A munkába járást csak Apával tudta megoldani, aki nem lakott tőle túl messze. (Jól van, igen, én intéztem úgy, hogy Anya Apától ne túl messze találjon magának albérletet.) A hetekig tartó kínosan induló közös kocsikázás hamarosan az általam várt eredményt hozta. Apa végre beismerte magának, hogy érez valamit Anya iránt. Egyik hajnalban a városból kivezető út helyett egy félreeső, sötét utcára kanyarodott, az erdő mellé, egy gyártelepi rész mellé. Anya meg sem mert szólalni, félt, hogy elronthat mindent, és majd egy évnyi hiábavaló várakozás után nem is nagyon merte elhinni, hogy az következik, mint amire gondol. Vad, szenvedélyes együttlétük ezúttal nem csupán szex volt, hanem valódi szeretkezés. Egyikük sem beszélt, csak bámulták egymás vonagló, remegő testét a halvány holdfényben, mélyen egymás szemébe néztek a véget nem érő sóhajok közepette. Anya nem akarta megszakítani ezt a tökéletes pillanatot, de Apából kibuktak a szavak. "Szeretlek. Sajnálom, hogy eddig nem... eddig nem láttam."



Talán, még az első együttlétüknél is nagyobb robaj keletkezett a világomban. Elindulhattam volna a Földre, mert ekkor már egyikük sem akart védekezni, de még várni akartam. Kockáztattam. Mert biztos voltam abban, hogy Apában felszakadtak a gátak, és előszedi minden bátorságát, hogy felvállalja az érzelmeit, és tegyen is érte, hogy együtt lehessen Anyával. Lesz, ami lesz. Mert most már ő is tudta, hogy ami kettejük között van, az különleges. Szerette a feleségét, mint a legjobb barátját, de oka volt annak, hogy nem sikerült teherbe ejtenie őt. Oka volt, hogy nem született közös gyermekük. Mert Anya és Apa egymásnak voltak teremtve. De ahhoz, hogy mindketten igazán értékelni tudják a másikat, a kapcsolatukat, hogy azzá válhassanak, akik ekkorra lettek, végig kellett járniuk a mögöttük hagyott utat.

Apának minden bátorságát össze kellett szednie, hogy elindítsa a válást. Nem akart rosszat a feleségének, de nem hazudhatott tovább önmagának, és neki sem, aki már hónapok óta érezte, hogy valami nincs rendben. Szembe kellett néznie a családjával is, kiállni önmagáért, és a boldogságáért. Apa családra vágyott, trónörökösre, és a szerelmére. Tudta, hogy nem lesz könnyű az elkövetkező időszak, de Anyával együtt biztosak voltak benne, hogy megtalálják majd mindenre a megoldást. Áthidalják a nyelvi, nacionális és vallási különbségeket. Mindkettejük családja elfogadta a kapcsolatukat, mert mindannyian látták, hogy sosem voltak még olyan boldogok, mint egymás oldalán.

Bár Anya sokkal előbb beadta a válókeresetet a saját hazájában, mégis, szinte egyszerre mondták ki mindkettejük válását. Anya volt férje időközben újraházasodott, és közösen nevelik az új feleség előző kapcsolatából született fiát, és a közös lányukat. Apa felesége pár hónapja újra együtt van egy egyetemi szerelmével, a madarak pedig azt csiripelik, hogy az egyik Jelölő őket szeretné szüleinek. A munkahelyen időközben mindenki megtudta, hogy Anya és Apa is válnak, azonban nem tudta senki bizonyosan, hogy ők egy párt alkotnak. Mindaddig, amíg Apa egyik nap le nem térdelt Anya elé egy gyűrűvel a kezében. Anya teljes szívében örült a lánykérésnek, és azonnal igent mondott. Apa, bár nem könnyezett, de meghatódott, amennyire csak egy férfi meg tud hatódni, és azonnal ölébe kapta Anyát, aki zokogott a boldogságtól. Úgy csókolták egymást ott, mindenki előtt, mintha csak ők ketten léteznének ezen a világon. Ekkor már tudtam, hogy eljött az én időm. A legközelebbi együttlétükkor megfogantam.



Bár ők még akkor nem tudták, de az egy hónappal későbbi szűk családi körben megszervezett esküvőjükön már velük voltam Fedórával együtt. Nem gyakran, de néha megesik, hogy egyszerre jelölünk meg egy szülőpár-jelöltet. Így történik olykor, hogy kettős-, hármas ikrek, ritkább esetben egyszerre még több baba is megfogan ugyanabban a nőben, egy időben. Fedóra végig támogatott, ő is türelmes volt. De el kell ismernem, hogy az utolsó löketnél ő is sokat segített, nagyon jó ötletei voltak, hogyan hozhatnánk össze Anyát és Apát. Alig várom, hogy együtt játszhassunk. Alig várom a közös életünket Anyával és Apával. Szeretlek Bennetek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése